fene

2009.04.22. 08:00

Napjainkban nem túlságosan durva káromkodásnak számít az, ha azt mondjuk, „a fene egye meg!”, „fene vigye!”, vagy „menj a fenébe!”. Bár a legtöbben nem ismerik a fene szó jelentését, mindennapi beszédünkben jelen van.

A fenti példákban a fene főnévként szerepel. A szó finnugor eredetű, pontos jelentése tisztázatlan. Egyes értelmezések szerint minden fekély illetve gennyes seb megjelölésére szolgál, mások szerint egy bizonyos típusú nyílt seb, megint mások szerint a kemény, fájdalmas duzzanat neve a fene. Mindenképpen bőrelváltozással is járó betegséget jelöl.

Szóösszetételekben legismertebb a rákfene illetve a lépfene kifejezés. A rákfene az ember arcbőrét érintő betegség, míg a lépfene a bioterrorizmusban is alkalmazott Bacillus anthracis által terjesztett gyors lefolyású, igen gyakran halálos kimenetelű betegség, melyre jellemző a bőrön jelentkező fekete seb, a pokolvar, régies nevén feneseb.

Ha tehát valakinek azt kívánjuk, hogy a fene egye meg, akkor ez voltaképp egyenértékű azzal, mintha a „verjen ki a ragya!” szitkozódást alkalmaztuk volna. Ebbe az értelmezésbe viszont nem fér bele az, hogy az illetőt küldhetjük is a fenébe. Amikor a „menj a fenébe!” kifejezés született, valószínűleg már nem ismerték a fene szó eredeti jelentését, és ezért gondolták, hogy helyhatározóként is alkalmazható.

A fene bizonyos mondatszerkezetekben melléknévként, jelzőként szerepel. „Fene nagy ez a ház”, „fene hideg van”, „legyűrt ez a fene kórság” – a fene szó az egyes kifejezésekben mást és mást jelent. Helyenként fokozást, nyomatékosítást fejez ki, máshol a vad, szilaj, ádáz, megint máshol az átkozott szó szinonimájának értelmezhető.

Mivel számos forrásban a farkas jelzőjeként találkozni vele – „a fene farkas”, a fene bestia” – nagy valószínűséggel a latin ferus, efferus (vad, ádáz) szavak magyar fordítása-ferdítése a fene. A szó jelentése – amint az állandó jelzős szerkezetből „kiszabadult” – folyamatosan módosult.

Forrás: NatGeo

A bejegyzés trackback címe:

https://mondtakvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr621063944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása