zsúptető

2009.09.07. 08:00

A lakó- és gazdasági épületek rozsszalma héjazata.

Eredete a német, középfelnémet schop, schoup, szász schöf – szalmaköteg – szavakhoz köthető.

Készítéséhez kézzel csépelt rozsszalmát használtak fel, amelyet a fedés megkezdése előtt kisebb csomókba kötöttek (zsúp, zsupp, zsúf, zsupa). A készítés technikája szerint két típus különböztethető meg:
a) teregetős vagy felvert zsúptető. A zsúpcsomókat kibontva aluról felfelé, sorról sorra a tetőlécekre terítik kalászos végükkel lefelé (a legelőn sorban fordítva). Fából készült, nyéllel, gyakran fogakkal ellátott eszközzel (zsúpverő, verő) felfelé ütögetve egyenletesre verik, majd fűzfavesszővel félméterenként a lécekhez korcolják. A felvert zsúptetőt É-Dunántúlon, D-Nógrád, D-Heves vidékén, szórványosan az Alföld D-i részén alkalmazták, általában azokon a vidékeken, ahol a nádtető volt az általánosan használt héjazat;

b) A kötött zsúptető az előzőnél tartósabb és elterjedtebb technika. A kis szalmacsomó, melynek tájanként más neve alakult ki (baba, bábú, gica, docska, kicska, matring, szerha, kece, toromba), a megkötés helye és az alkalmazás helye szerint háromféle lehet: 1. kalászos végénél megkötött (ez a legalsó sorba és a tető élére került), 2. derékon megkötött (legalsó sorban és a gerincen használták) és (3.) a tövénél megkötött (a tető legnagyobb részén ezt használták). A fedést mindig a legalsó lécnél kezdték el. A kis zsúpcsomót a lécre fektették, a belőle elvett néhány szalmaszálból kötelet sodortak, amellyel a csomót a léchez kötötték. A mellé fektetett következő csomót az előzőből sodort kötéllel kötötték le. A második sortól kezdve a tövénél megkötött csomókat használták, kalászos végével lefelé. Mivel a kalászos vége vékonyabb, egyenletesen sima lett a tető. A tetőéleken általában a kalászos végénél megkötött csomókat tövével lefelé erősítették fel, így itt lépcsőzetes lett a fedés.

A Felföldön sok helyütt az egész tetőt lépcsőzetesre kötötték. A gerincen a csomók végét az ellenkező oldalra kötötték le, vagy az utolsó sor végeit sörteszerűen felcsomózták. Gyakran a gerinc fedését fanyárssal (tetőnyárs), hosszanti lécekkel (csatlóléc) vagy hegyes szögben összeerősített és a gerincre ültetett, lekötött rudakkal (nyomtatófa, kaloda) rögzítették. A kötött zsúptető több évtizeden keresztül tartós volt, ahol megromlott, új csomókkal pótolták. A kötött zsúptetőt a magyar nyelvterület nagy részén alkalmazták: a Dunántúlon, a Kisalföld peremén és a Felföldön domináns héjazat volt a 19. sz. végén. Szórványosan előfordult Erdélyben is.

A zsúptető szó jelentése és eredete:
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon
Kép: Magyar Néprajzi Lexikon: Zsúptetős lakóház (Bocska, Zala m.)

Zene: Szalmazsupos a mi házunk, a mi házunk eleje. Magyarszovát, Kolozs m. MTA Zenetudományi Intézet On-line adatbázisa.

A bejegyzés trackback címe:

http://mondtakvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr271205522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.