hétszilvafás nemes

2009.12.01. 09:00

A feudalizmusban a középnemességtől elsősorban paraszti vagy iparos életmódjukkal, a jobbágyságtól előjogokkal különböző nemes rendű népesség összefoglaló neve. Öltözködésükre, életformájukra utaló tréfás és gúnyos árnyalatot is hordozó egyéb nevük: kisnemes, bocskoros nemes, félsarkantyús nemes, kurta nemes.

Eredetük az Árpád-kori szolgáltató népekhez és a határok őrzésére rendelt katonafalvakhoz nyúlik vissza. Külön csoportjuk volt az egyházi méltóságok és hivatalok védelmére és szolgálatára rendelt egyházi (praedialista) nemeseké (pl. vajkai és verebélyi nemesi szék). Számuk a 17–18. sz.-ban a nagyméretű nemesítések során ugrásszerűen megnövekedett. Egyéni nemesítésük megkülönböztette őket a sok tekintetben hasonló jogállású, paraszt-katonai életmódot folytató, de kollektíve és területhez kötötten nemesített csoportok tagjaitól pl. (hajdúk, székelyek). Egészen 1715-ig, az állandó hadsereg fölállításáig, az ország legfontosabb katonáskodó elemét alkották a kisnemesek. Később, a 18–19-sz.-ban a politikai élet alsó színterén játszottak szerepet. Elsősorban a vármegyei tisztikar megválasztásában jutottak szóhoz, mint a szembenálló pártok és jelöltek számára megnyerhető szavazók.

Telkük bármilyen kicsiny volt, nemesi (adómentes és katonai beszállás alól mentes) birtoknak számított, házuk pedig bármilyen egyszerű volt, nemesi kúriának minősült, és az ezt megillető magánjogi és büntetőjogi védelemben részesült. Ezeket nevezték egytelkes nemeseknek (nobiles unius sessionis) vagy kurialistáknak. Később a birtokos nemesekkel szemben úgy határozták meg, hogy kurialista az, akinek egy jobbágya sincs.

Azokat a nemeseket pedig, akiknek földjük nem volt, csupán címeres levéllel (litterae armales) nemesítették őket, armálistáknak hívták. Gyakran valamely birtokos nemes jobbágytelkén éltek vagy az iparban (pl. szekereseknél, molnároknál vagy csizmadiáknál) dolgoztak. Parasztnemeseknek, nemesparasztoknak (életmódjukra utalva), olykor taksás nemeseknek nevezték őket, mivel taksa-(adó) fizetésre voltak kötelezve.

Számuk a reformkorban az ország lakosságának már mintegy 5%-át tette ki. A korabeli Európában a nemesség arányszáma ennél nagyobb csak Lengyelo.-ban volt. Ha jobbágyokkal vegyesen éltek egy településen belül, rendszerint elkülönültek, Nemes utcán, Nemesszegen, Nemessoron laktak. Számos községben a lakosság többségét alkották vagy kizárólagosan laktak. A nemesi falvak a 18–19. sz.-ban az ország török hódoltságtól legtöbbet szenvedett déli és középső részei kivételével szinte minden vidéken megtalálhatók voltak: a Dunántúl minden megyéjében, elsősorban Somogy, Zala, Vas és Veszprém területén, Pozsony és Komárom m.-k-ben, ill. az egész Felföldön, igen sűrűn Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Bereg, Szilágy vidékein, szórványosan előfordultak Erdély Ny-i felén.

A kisnemesek élete szabadabban folyt, nyitottabb volt a társadalmi emelkedés előtt, mint a velük egyforma vagy hasonló életmódot folytató jobbágyparasztoké. Ha gyermekeiket taníttatni tudták, azok jelentős vármegyei tisztségekig, sőt katonai vitézséggel vagy házasodással a középnemesség soraiba emelkedhettek. Társadalmi tudatuk és társadalmi formáik megkülönböztették őket a jobbágyparasztoktól. Szertartásos szokásaik, viszonylagos költekezőbb életmódjuk, a középnemességet utánzó, ill. azzal egy tőről fakadó gesztusaik miatt a jobbágyparasztok pazarlóknak, könnyelműeknek tartották őket. A kisnemes akkor is nemes maradt, ha a telkes jobbágyhoz járt napszámba. Előre várta a nála módosabb paraszt köszönését, úton való kitérését, és megillette a „nemzetes úr” megszólítás. Történeti tudata nagyobb volt, jobban számon tartotta rokonságát, őseinek tetteit. A 18–19. sz.-ban nagyobb részük tudott írni és olvasni. A jobbágyfelszabadítás után túlnyomó többségük elparasztosodott, csekély hányaduk dzsentrivé vált. Előjogaikat elvesztve nemesi tudatuk fokozatosan csökkent, de még századunk első évtizedeiben is számos helyen átalakult formában élt. Egykori jogi különállásuk a kultúra számos területén hosszú ideig megmutatkozott (határhasználat, település, rokonságtartás, jogi népszokások, viselet, történeti hagyományok, építkezés stb.). Viszonylag nagy számuk, valamint az, hogy fogékonyabbak voltak a kulturális újítások és korán bizonyos polgárosulási hatások iránt is, a kisnemesi réteget fontossá teszi a magyar népi műveltség fejlődése, történeti vizsgálata szempontjából. Kutatásuk azonban eddig szórványos volt.


A hétszilvafás nemes jelentése:
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon – Erdei Ferenc: A magyar paraszttársadalom (Bp., 1941); Szabó István: A nemesség és a parasztság osztályviszonyai a XVI–XVIII. századokban (Úr és paraszt a magyar élet egységében, szerk. Eckhardt Sándor, Bp., 1941); Bónis György: Egyke és jogszokás a Garamvölgyén (Társadalomtudomány, 1941); Ethey Gyula: A verebélyi érseki nemesi szék (Magy. Családtörténeti Szle, 1942); Révay József: Kisnemesek Tajnán (Bp.,
Kép:
Magyar Néprajzi Lexikon

A bejegyzés trackback címe:

http://mondtakvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr341310657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

no igen, ha valaki rangot kap, akkor evidens, hogy eldzsentrisedik.
De ehhez az is kellett, hogy ne szegényedjenek túlságosan el, mert szakadt posztógatyában nem lehetett páváskodni az igazi urak előtt ;)