mihók
2010.06.23. 09:00
Ólommázas cserépkancsó. Emberfejű, süveges borosedény.
Egyéb elnevezések: miskakancsó, miska
A süveg alkotja az edény száját és a kiöntőjét, amely összenyomott és lappal fedett úgy, hogy csak kerek nyílás marad rajta. Egyetlen függőleges füle van. Jellegzetes dísze a hasán levő domborműves kígyó és a szintén domborműves sujtássor. Karcolt és festett minta is előfordul ugyanazon a darabon. Felirata rendszerint a füle alatt van.
 |
Ez az edényforma a közép-tiszai és az alföldi műhelyek specialitása volt. A legkorábbi ismert miskakancsó 1828-ból datált, de a készítés helye még nincs feltüntetve rajta. 1833-ból azonban már olyan tárgyunk van, amelyen a dátum mellett a készítési hely is feltüntetett: készült „Mező Csáth városában”. A legtöbb miskakancsó a 19. sz. 40-es, 50-es éveiben készült. A formára és a díszítményre egyaránt vonatkozik Domanovszky György megállapítása, amely szerint: „a legdíszesebbek és egyben a legmagasabb művészi nívójúak esnek a legkorábbi időszakra”. Ezek majdnem kivétel nélkül 19. sz. eleji katonát ábrázolnak csákóval a fején, öltözetén pedig gazdag sujtással és gombokkal. A két sujtássor között, középen látható a plasztikusan kialakított, tekeredő kígyó. A testen előfordul még karcolt, geometrikus díszítmény és írókás vagy karcolt felirat: évszám és szöveg. A díszítmények elrendezése minden darabon más és más. Legművészibbek a neves csáti mesternek, Rajczy Mihálynak a munkái. A magyar fazekasközpontok közül Mezőcsáton, Tiszafüreden és Mezőtúron készítettek miskakancsót, ill. elvétve Debrecenben és Hódmezővásárhelyen. A legtöbbet és legnevezetesebbeket azonban Mezőcsáton, ugyanis a többi központban együttvéve nem készült annyi, mint itt.
Nevének eredete: Szent Mihály kántora, másként szentmihályi kántor volt a neve az évnegyedet jelző őszi kántorbőjt táján tartott hajdani céhösszejövetelnek, ünnepnek, amely áldomással járt. A szép mázú, ember formájú céhkancsónak ezért adhatták a mihók, miska nevet, amely azután bormérők, borivók, fazekasok között is általánossá vált.
Az már puszta egybeesés, hogy egy másik Mihály, Rajczy Mihály (Mezőcsát, 1817–1869) volt az a fazekasmester, aki Mezőcsáton és az egész alföldi kerámiában az egyik legerőteljesebb alkotó egyéniség volt. Új, egyéni stílust bontakoztatott ki, amely a helyi fazekasok későbbi generációt is erősen befolyásolta és voltaképp megadta a mezőcsáti kerámia stílusjellegét.
A mihók szó jelentése.
Forrás: Zaicz G. Etimológiai szótár, Magyar Néprajzi Lexikon, Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Kép: Magyar Néprajzi Lexikon
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MISKAKANCSÓ:
A magyar népi kerámia talán legismertebb formája az emberfejű boroskancsó, mely különböző területen más- más nevet kapott, alakja azonban igen jellegzetes.
Mezőcsáton – pintes , mert 1 pint bor fért el benne, Tiszafüreden –Miska, Mezőtúron- Mihók, Hódmezővásárhelyen szintén – Mihók , Mezőkövesden többféleképpen hívják – Jancsi butykos, Jancsi kulacs, Kígyós Jancsi, a Szomjas –Miska elnevezést is említ az irodalom, de nincs részletes utalás, hogy melyik tájegységen használták ezt a kifejezést.
Boros kancsó volt a híres Miska is, emberfejű, ember jellegű kancsó a magyar fazekasművészet legismertebb edénye.(7)
A Miska név az 1890-es években tűnt fel a tiszafüredi darabokon, s utóbb ezt a nevet vette át a szakirodalom is.
A miskáknak a kancsókhoz hasonló formája van, az emberalak magas süvegét alakították át kiöntővé. A portrészerű férfifej gyakran valóságos fazekasszobrászat. Az edény oldalán a gombsor és a paszomány az egykori dolmányviseletet idézi.
A miska hasán vagy fülén tekergőző kígyószimbólum a borhoz, mint gyógyító, varázserejű italhoz kapcsolódik- a kígyó már az ókorban is előfordul boros edényeken.
A miskákat ünnepi alkalmakkor használták, lakodalomkor, keresztelőkön, halotti megemlékezéskor, midőn az ősökre emlékezve kortyoltak az „áldott borból”.
Morvay Judit : A cserépedények a mezőkövesdiek kultúrában (NÉ 1955) a következőket említi meg:
„Mezőkövesden a Jancsi kancsók helye a szentképek és tányérok sorának végén volt, már az ajtó háta mögött. Ha a konyhába került a szabadkémény és a pitvart elválasztó falra akasztották a konyhaajtó fölé. Középre tették a Miskát- mert úgye ő kidomborodott a tányérok közül-.arra használták, hogy vallásos összejöveteleken mint például a szegények étetése, halotti tor vagy a keresztelő, ezekben volt a bor feltéve az asztalra.
Ha valaki meghalt a családban, az meghagyta,” étessél szegényeket”! Mert az megnyugtató volt mindenki számára. Meghívtak 13 koldust ( 12apostol, Jézus).Erre a szegények étetésére ugyanúgy készültek mint a lakodalomra. ( Gazdaasszony hívtak főzni, a szobából kihordták az ágyakat.) Mire vasárnap délre megjöttek a szegények, az asztal megvolt terítve. Az asztalon 3 szál gyertya égett a halottért, imádság volt, emelett vót a Jancsi kancsó meg a bor.
( köcsön járt, mert nem mindenkinek volt ilyen kancsója)
A falról ilyenkor levették a díszes tányérokat is, pedig lagziba is csak a főasztalnál volt tányérral terítve, de ilyenkor minden szegény előtt tányér volt. - Szegény szenvedő lelkeken segíteni itt nagyon –nagy szokás volt- A tányér mellé alamizsna járt, pénz, cipó, béles.
Miután köszöntötték a házban lévőket a bejövő szegények, asztali áldást mondtak és elkezdetek enni. A fogások megegyeztek a lakodalomban lévőkkel. Evés után jött a Jancsi kancsóba a bor megáldása. Mert addig nem nyúltak hozzá. A koldus csapat vezetője ( köszöntő) megszólalt és megáldotta bort, vele együtt a Miskakancsót is.( A megáldott, megszentelt bor ivása a nyugati egyházak régi szokása. A középkorban Szent János által dec 27-én megáldott bort ittak a templomban.)
Utána felálltak és énekelve is elmondták az áldást, aztán keresztet vetettek magukra és a kancsóra is. Ezentúl Áldásbornak hívták, azért mert a szegények megáldották, s ennek imáját erősnek tartotta a néphit. A kereszteléssel nem csak a bor, de a Jancsi kancsó is meglett áldva. Aztán körbejárt a kancsó, aki ott volt a háznál azok ittak belőle. Szokás volt ezután elénekelni Szt. Erzsébet legendáját- a róla szóló példázatból világos, hogy a szegények étetése a meghalt hozzátartozó, az ősök nyugalmának szentelt lakoma. Utána még órákig tartó imádság volt, és utána befejezték.
Jancsi kancsó nem illett világi mulatságba (. Farsang 3. Napján összejött a banda de nem tették fel a Jancsi kancsót az asztalra és a disznótorhoz sem-ilyenkor inkább butellát használtak)
Az emberfejű kancsónak tehát a mezőkövesdiek szemében nem volt tréfás ,profán jellege.
Keresztelőnél ugyan feltették az asztalra, mert az mér szentelt dolog volt. A kancsó körbe volt rakva poharakkal, ebből öntötték szét a bort a poharakba. Ha nem volt Jancsi a háznál kölcsönkérték, dísze volt ez az asztalnak”.
JELLEMZŐJE: emberfejű, huszárcsákós boroskancsó melynek a csákó az edény összenyomott szája. Általában teljesen összenyomott, s nem ritkán félig vagy teljesen fedett, sőt egyes daraboknál csupán egy kis kerek nyílás marad a fedélen, amelybe csavaros cserépdugó illeszkedik.
A süveg alkotja a kancsó száját és kiöntőjét. Függőleges füle a fej hátához és a has aljához ragasztott (173 ábr)
Korongolásának menete megegyezik a kancsókéval, csak itt a kancsó nyakát összehúzzák, így képezve ki a huszár nyakát, fejét.
FUNKCIÓJA: Ünnepekhez kapcsolódó, különleges borívó edény.
MÉRET: 20-35 cm magas, ennél nagyobb nem fordult elő.
DÍSZÍTMÉNYE: Mindig egyedi, különleges darab. Kívül- belül mázas.
A kancsó hasa jellegzetesen díszített domborműves paszomány és többnyire tekergőző kígyó kerül rá. A miskakancsó mindig nagy gonddal készül. A bőrkemény állapotú, felfülezett kancsóra korongolt fejrészre először megmintázzák az arc részeit, a füleket, az orrot, a szemöldököt és a kackiás bajuszt. Aztán a test felöltöztetése következik, domborműves dísz kerül rá –gombsor, paszomány és az egyik jellemző típusnál a kígyó. Ezután megöntik fehér engóbbal.
Az arcot ( szemet, szájat, fület orrot, hajat ) a süveget hangsúlyosan festették meg, végül a testen a rátét dísz is hangsúlyt kapott. A fennmaradó szabad helyeket kitöltve, ecsettel, írókával, karcolással díszítették. A paszomány és a kígyó mellett gyakori a karcolt kontúros virágfej és az ecsetes kitöltéssel, írókás szárral levéllel.
Ha van rajta felirat az általában a fül alá kerül, belekarcolva az engobba, néha körül keretezve.
A díszítésének ez a törvényszerűsége azonban távolról sem teszi unalmassá mert a díszítmények megoldása majdnem mindig más és más, és éppen ezért igen változatos variációk jöttek létre. Az biztos, hogy a variációkon belül bizonyos motívumok ismétlődése egy bizonyos mesterre utal. Ezt különösen Rajczy Mihály munkáinál tapasztalhatjuk. Neki döntő szerepe volt a csáti edények formájának és díszítő stílusának kialakításában.
A Rajczy féle miskák egyik jellegzetesége, hogy a plasztikus kígyó és kettős sujtássor és a fül közötti két felületen a díszítmény rendszerint egy indás virágdísz.
A hullámvonalas indát pontsor adja, jobbra- balra apró virágok és levelek ágaznak el.
Rajczy Mihály Miskakancsó részlet
Uralkodik az egészen a főmotívum a karéjos rózsa akár kétszer-háromszor ismétlődve.
Ez mindig ugyanúgy körzővel van szerkesztve. A létrejött felületek barna, zöld és vörös színnel vannak kitöltve. Színtelen ólmos mázzal van mázazva.
Domanovszky azt írta, hogy a legszebb darabokat Rajczy Mihály készítette „ Csáth –városában” 1848 táján.
ELŐFORDULÁSA:
A miskakancsó szűk területen ismert, leginkább az Alföld közepén. Jellegzetesen Alföldi edényféleség.
A legelső zöldmázas, kígyó nélküli darabok Hódmezővásárhelyről származnak a XIX.század elejéről. A század 20-as éveinek végén már több központban is elkezdték készíteni őket. Pl: Mezőcsáton, Tiszafüreden, Mezőtúron. Több készítő helyet azonban jelenleg nem ismerünk.
Igen régies és különlegesen díszes forma. Valamennyi magyar cserépedény közül a miskakancsók ornamentikája a legigényesebb, legváltozatosabb.( )
Miután Tiszafüreden a mesterséget abbahagyták, Kántor Sándor átvette a tiszafüredi fazekasok stílusát. Szűcs Imre Füreden a mai napig élteti ezt a hagyományt és szebbnél szebb miskákat készít .
Ismer a szakirodalom egy „ Mező Csáth városában” 1833-ból származó miskát, de előtte is készült már az 1828-as évben ez a legrégebbi ismert mezőcsáti edény.
A miskák száma az 1860-as évektől ritkul, lassan a miskát felváltotta a pálinkás butykos.
Azt nem tudjuk mi vezette azt a fazekast aki először megalkotta a század eleji katonát ábrázoló miskát.
Az 1833-as edényen még egy jellegzetes motívum mutatkozik , a két sujtássor között egy zöld színű tekergőző plasztikus kígyó. Ez megtalálható a legtöbb darabon, zömmel a hasi részén, ritkábban a fül két oldalán és magán a fülön is.
A néprajz tudomány rejtélyének egyike a miskakancsók kígyó motívuma.
A kígyó ha pihen csiga formát ölt, ha mozog hullám vonalban teszi.ŕ megidézi az agytekervényeket ami az okosság, a logika, tudáshordozója a jóstehetség jelképe.
Gyakori vedlése az újjászületés,( régi megfigyelés: a kígyó kibújva bőréből, otthagyva korábbi porhüvelyét,
„ újjászületve” tekergőzik tovább) gyógyítás-gyógyulás, halhatatlanság szimbóluma, a megváltó krisztus jelképe. A fazekasok tehát örök életet kívánt annak, akinek a kancsót készítette.
Ellentétes jelentés tartalommal bíró jelkép.
Az ősi kultúrákban az alvilág a halottak birodalmának szimbóluma, mert földalatti lyukakban él, vedlés általi megfiatalodás is hozzá kapcsolódik és házi kígyóként közvetítheti az ősök áldását.() Közel áll a víz elemhez, dél-kelet Afrikában az ősi sziklafestményeken az esőt és a vizet jelképezi ŕ ami termékenységi szimbólum, fallosz a férfiasság, a termékeny libidó jele.
A miskakancsók a komódok díszhelyén tartott boros edények voltak.
Kizárólag a paraszti élet ünnepein (esküvő, keresztelő) használták a módosabb gazdák. A huszár hasán tekergőző kígyó a kancsó tartalmára utaló jelzés ŕ a bor gyógyító erejét mutatja.
A jó bor valamikor a patikákban is árulták, gyógyszerként, étvágytalanság, gyomorrontás, sárgaság esetére. Értelmezésünk szerint tehát nem a kígyó gyógyerején, s nem is a borban lévő veszélyeken van hangsúly, hanem a bor gyógyhatásán. Ha elgondoljuk, hogy az egykori mezőcsáti fazekas azt a nép bölcsességet miszerint „ A bor kicsiben orvosság, nagyban méreg” nem is igen fejezhette volna ki szellemsebben, díszítésben illeszthetőbben, mint éppen a kígyóval.
A nép magyarázat elemkapcsolódása tehát kígyó-gyógyító erő, a bor-gyógyszer, kígyó = bor. Ezt megerősítik művészettörténeti adatok is.
A patikák céhjelzésében a kígyó motívum már nagyon régóta használatos.
Ma is sok helyen előfordul.
Maga a patika szó (görög eredetű)- apotheka = borraktárt jelent.
Századokon át a bor jelentette a legfőbb orvosságot.
„ Pápai Páricz Ferenc XVII. század végi Pax corpozisában példásul sokféle gyógyborról ír. ( ürmös, zsályás, rozmaringos, székfüves)
Zircen 1742-ig nem volt patika, hanem a betegeket somlai borral kúrálták az orvosok. Egy 1808-as kiadású gyógyítókönyvben több mint 200 esetben használtak bort gyógyszerkészítésnél. „ Vinum medicatum”-orvosi bor.
Még 1959-ben is szerepel a bor egy magyar gyógyszerkönyvben. Szellemi gátlásokra, az erőállapot javítására, roboráló anyagként.”
A kígyó gyógyerejébe vetett népi hiedelmek sokasága ismert a néprajzi szakirodalomban. A kígyó és a bor asszociációja a múlt századi fazekas és termékeik egykori vásárlóiban természetesen jóval kézen fekvőbb volt. Hiszen akkor még mind a népi gyógyításban, mind pedig a patikákban fontos szerepet játszott a jó bor.
A patika cégjelzéseken kígyójelképe is erősítette a bor-kígyó kapcsolat
„ nyilvánvalóságát”.(7)
még nem olvastam el mindent, de sok érdekességet látok a dolgozatban.
Majd jönnek a kérdések, csak essek túl a részleteken ;)