mi a szösz?
2011.02.09. 09:00
A guzsalyas révén már egyszer beletenyereltünk a kender körülményes feldolgásába. Ha akkor nem is, de most viszont végleg fény derülhet arra, hogy mi a szösz? Hát a szöszke?
Kezdjük a végével. Szösz + szőke = szöszke, vagyis két (ugor ill. finnugor) szó összeolvadásából egy jóféle magyar szó kerekedett, amit manapság kimondottan egy hajszín megnevezésére használnak. Hogy féreértés ne essen, az alább látható népdalban a "szöszi" nem hajszínt jelöl, hanem a szösz főnév birtokjeles alakja.
A lényeg:
Minél nagyobb egy-egy vidéken a paraszti kender-, ill. lenmunka intenzitása, annál differenciáltabb minőségi csoportokba osztályozzák a rostanyagot, hogy különböző finomságú fonalakat fonhassanak, és így az előállított vászonminőség választéka nagyobb legyen. Dunántúlon általában két minőségi csoportba osztályoznak, innen keletre általánosan három, egyes felföldi és tiszántúli vidéken a négy, ÉK-Mo.-on ritkán az öt, míg Erdélyben előfordul a hat, sőt hét minőségi csoportba való rostszétválasztás is.
A közepes rostminőségek jelölésére általános a (valószínűleg török közvetítésű, finnugor eredetű) szösz elnevezés, amely viszont csak azon a dunántúli területen nem használatos, ahol a csepű terminusa is hiányzik. Az etimológiai szótár szerint nem bizonyítottan finnugor eredetű, de nem zárható ki a permi alapnyelvből való az ősmagyar kori átvétel lehetősége sem.
Tűz égesd meg azt a bokrot kibe guzsaly terem
Árvíz vidd el azt a földet kibe kender terem
Nem kell nekünk a szöszi, csak a pozdornyája
Tüzet rakunk belölle, megfütözünk nálla.
Haj dinnye, dinnye, dinnye zöld a petrezselyem,
Még azt mondja az a legény hogy nem szeret engem.
település: Nagydobrony / várm.:Ung / nagytáj:Felföld
A legjobb rost neve a magyar nyelvterület nyugati harmadán és Erdélyben a szála, középső harmadán a feje, míg elszórtan Vas m.-től Moldváig sok helyen a kender. A legrosszabb minőséget Dunántúl nagyobb nyugati felén (a Kisalföld kivételével) és a honti, nógrádi, É-pesti vidéken a szlávból kölcsönzött kóc, míg a többi területen a honfoglalás előtti török eredetű csepű szóval jelölik.
Ezenkívül gyakori kisebb-nagyobb vidékeken alkalmazott elnevezések a közepes rostminőségek jelölésére: a tincs (Heves, Borsod), a makóca (a Sajó és Hernád között), a kocs, koccsa (a Tiszántúlon), valamint a pác (Székelyföld és Bukovina, Moldva magyar telepei), ill. a pác + szösz összetételből eredő pátyosz (honti, É-pesti vidék, Abaúj, Máramaros, Kalotaszeg). A fentieken kívül csupán szórványos előfordulásban ismert még rostminőségek jelölésére: a hegye, töve, másodja, anya, nyira, palánt, kihánt, pelyhe, csonkó elnevezések. Ezek a kocs és koccsával, ill. a legjobb minőség neveként használt szála terminussal együtt azt mutatják, hogy az egyes rostfajták elnevezéséhez – amikor ez nem idegen hatásra történt – az azokhoz alapul szolgáló növényrészek neveit használta fel leginkább a magyar névadási gyakorlat.
A szösz szó jelentése és származása.
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon, folkrádio.hu, Zaicz G. Etimológiai szótár
Kép: Fonal sodrása (Szék, v. Szolnok-Doboka m.) Magyar Néprajzi Lexikon
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
