verbunk

2009.05.08. 08:00

A szó német eredetű, Werbung = fogadást, édesgetést, szerzést, toborzást jelent.

A tánccal társított verbuválás célja az volt, hogy a magyar parasztlegényeket katonai szolgálatra csábítsa, csalogassa, toborozza. Ez a hadkiegészítés adott nevet új stílusú férfitáncunknak, később pedig a verbunkos műzenei stílusnak. A verbunkos stílust tehát a zene és a tánc kölcsönhatása alakította.

A 18. sz. közepétől volt szokásos a táncos verbuválás, bár történetének e korai periódusában még nem beszélhetünk a mai értelemben vett verbunk stílusról. Előtörténetét és kialakulását tükrözik a 18. sz. tánczenei emlékei, a múlt hagyományát őrző, ungareszka típusú dallamok és a verbunkot ígérő, korai stílusjegyek. S ez a fejlődési folyamat, a verbunknak a magyar néptánc régi rétegében, az ugrós, legényes típuscsaládban gyökerező múltja rajzolódik elénk a tánchagyomány alapján is. A hajdútánc formáinak is jelentős szerepe volt a verbunk kialakulásában.

Az igazi csemege: Felső-Marosmenti cigányverbunk

A 18–19. sz.-i történeti leírások összevetése egyúttal a fejlődés fokozatosságára hívja fel a figyelmet, és arra, hogy a 18–19. sz. fordulóján már kirajzolódnak a verbunknak a 19. sz. történeti emlékeiben és a közelmúlt tánchagyományaiban is tovább élő vonásai. Múlt századi története elválaszthatatlan a tánckultúránk megújhodásában és nemzeti táncstílusunk kialakulásában jelentős szerepet játszó reformkori törekvésektől és attól a néptáncot is átalakító változástól, amely parasztságunk korszerű formanyelveként teremtette meg a verbunkot és csárdást magába foglaló új táncstílust.

A verbunkos muzsikára jellemző a hegedűjátékból fakadó dallamalkotás, a páros ütemű pontozott ritmus, amelyet triolák tarkítanak, s a “bokázó” zárlattípus. Amint a magyar népzenére és a néptáncra is általában jellemző a díszítés, cifrázás, a verbunkos zenében is gyakran találunk díszítő, motívumokat. A verbunkos tánczene könnyen felismerhető sajátsága, stílusjegye még a kétrészesség. Ez azt jelenti, hogy a lassú kezdést gyors második rész követi.

A verbunkos táncok formai szempontból két nagy csoportot alkotnak:
1.  A szólóverbunk gazdag formakincsű, rögtönzésszerű, az egész ország területén elterjedt. Nyitottsága a táncot és a zenét is alkalmassá tette a további átalakulásra.
2. A körverbunk ennek a táncnak a klasszikus formája, a katonai verbuválás megszűnése után más szerepkört betöltve, legényavatáson, bevonuló katonák búcsúztatásán, búcsúkon még ma is föllelhető. Szabályozott fölépítésű, formakincse lényegében azonos a szólóverbunkéval, de abból csak azok a motívumok épültek a körverbunkba, amelyek alkalmasak voltak az egységes, egyöntetű előadásra, az együtt táncolásra.

Székelyföldi változata a székely verbunk (vagy csűrdöngölő).

Forrás: zenetortenet.extra.hu, Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai (Bp., 1924); Kos, B.–Struska, Fr.: Muŀské lidové tance (Praha, 1953); Lugossy Emma: 39 verbunktánc (Bp., 1954); Wolfram, R.: Volksmusik Südosteuropas (München, 1966); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I–III., Bp., 1970); Pesovár Ernő: A magyar tánctörténet évszázadai (Bp., 1972); Martin György: Legényes, verbunk, lassú magyar (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1973)., Magyar Néprajzi Lexikon

A bejegyzés trackback címe:

https://mondtakvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr691093874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.