Istensegíts • Fogadjisten

2009.05.10. 08:00

Istensegíts és Fogadjistena madéfalvi veszedelem után elmenekült székelyek Bukovinában alapított falvai.

A bécsi udvar 1763-ban megbízta Adolf Buccow tábornokot, hogy szervezzen Erdélyben két székely és két román határezredet. A székelyek azonban meg akarták őrizni évszázados katonáskodási hagyományukat, kiváltságaikat és ellenáltak a székely ezredek erőszakos felállításának, ami megszüntette a különállásukat. Buccow tábornokot ekkor Mária Terézia leváltotta. A Buccow helyébe lépő Siskovics József báró altábornagy parancsot adott katonáinak Madéfalva megtámadására, ahol a székelyek vezetői találkoztak. Egy havas téli éjszakán (1764. január 7-én, az ortodox karácsony másnapján, akárcsak később Nagyenyeden), vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy 400 embert (köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat) mészároltak le.

Ezt követően elfogták a székelyek vezetőit és bűnvizsgáló bizottságot hoztak létre. A mészárlás és az erőszakos katonasorozás következtében kezdődött meg a székelyek kivándorlása Bukovinába, ahol elrejtőzve megélhetést találtak a már évszázadok óta ott élő csángómagyarok falvaiban. 1774-ben Bukovina a török fennhatóság alól osztrák kéz alá került, Hadik András gróf közbenjárására megkegyelmeztek a székelyeknek, és behívták őket az újonnan megszervezett, elnéptelenedett tartományba, ahol 1786-ig megalapították falvaikat. Az alapított falvak: Istensegíts (Ţibeni), Fogadjisten (1776, Iacobeşti), Hadikfalva (Dorneşti), Józseffalva (1785, Tolova), Andrásfalva (1786, Măneuţi). A falvak a mai Románia Suceava megyéjében találhatók. 

Böjte Péter elbeszélésében így emlékezik meg a madéfalvi veszedelemről:

“Mária Terézia azt akarta, hogy a székelyek álljanak az osztrák élire, menjenek a határokra s álljanak őrséget, mert erőst jó katonák vótak. De azok nem vállolták! Azok nem. Inkább abba a nagy hidegbe béhuzakodtak a szalonkai erdőbe. Egy reggel a Bukov katanái rejamentek a falukra s az asszonyokat s a kicsi gyermekeket kihajtották az emberek után. Hogy futtak azok szegények, s hogy sírtak! Amikor az öregebbek s a kicsikék, akik gyengébbecskék vótak, kezdtek posztulni, akkor ők mind béhuzakodtak Madéfalvára. Az eppe Vízkereszt előtt való nap vót. Januárnak hetedikjén virradatkor, a katanaság rejik ment. ágyúkval mind esszelövöldözték a falut. Aki futott, kardokval mind levágták. átkozottak legyenek még haló porikban es!”

A székelység nem felejtett: századunk fordulóján Csík-Madéfalván hatalmas kőoszlopot állított, amelynek tetejére kitárt szárnyú turulmadarat helyezett. A kőpiramis alján, egy táblán írás olvasható: SICVLICIDIVM. Misztikus módon jelent mást is. A sors különös rejtvénye az, hogy ha a szó nagybetűinek római számértékét kivetjük, azok összege éppen 1764, a madéfalvi veszedelem esztendeje.

A folytatás...
1883-ban elkezdődött a kirajzás mely során az Al-Duna mellé települt mintegy 4000 ember. Továbbá Arad vármegye, Déva,  Vajdahunyad, Temes vármegye, Kolozs vármegye, Beszterce-Naszód vármegye, Marosludas valamint Sztrigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra még további 2 500–3 000 telepes költözött 1910-ig. Vannak olyanok is, akik Kanadába, Egyesült Államokba és Brazíliába vándoroltak ki.

A bukovinai székelyek maradékát a magyar kormány 1941-ben a Vajdaságba telepítette. (Nagyon kevesen Bukovinában maradtak, róluk a Dévára szakadt, és Bukovinában őseik sírját felkereső székely utódok a '90-es évek elején még hallottak.)

1944 őszén a Bácskába érkeztek Josip Broz Tito partizánjai, mögöttük a korábban elmenekült szerbek. A bukovinai székelyeknek megint menekülniük kellett, a háborús telet a Dunántúlon vészelték át (Fejér, Győr és Zala megyékben). Innen 1945-ben 13 000 bukovinai székelyt Tolna és Baranya megyékben helyeztek el, a kitelepített sváb családok házaiba és birtokaiba.

Forrás: Wikipedia

A bejegyzés trackback címe:

https://mondtakvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr51084210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása