pruszlik • lájbi

A pruszlik német eredetű, főként az Alföldön, a Felvidéken és D-Dunántúlon elterjedt népi megnevezés a 18–19. sz. fordulója óta. Bajor-osztrák eredetű szócsalád (pruszlik: baj.-osztr. prustflek, prusflek; a pruszli: baj.-osztr. brüstl, ném. pristl). A lajbi (lájbi) megnevezés szintén német eredetű és a leibchen-ből (mellényke) erednek.

Vidékenként különböző elnevezései vannak: lajbi, lájbi (Erdély, Felvidék, Hajdúság, D-Dunántúl), pruszli, pruszlik (Alföld, Felvidék, D-Dunántúl), derekas (Pusztafalu), kis mándli (Duna–Tisza köze). A dolmányhoz hasonlóan állógallérral, más ujjasok hatására kihajtott gallérral és gallér nélkül is készülhetett.

Rendszerint második réteg az öltözködésben a testen viselt ing fölött. A felnőtti (és a felnőttes gyermek) viseletnek nem állandó tartozéka. Anyaga szőrös bőrmellény), posztó, könnyebb gyári kelmék, néha vászon vagy gyolcs.

Férfimellény: rövid, mintegy derékig érő, testhezálló, elöl gombolódó ujjatlan férfi felsőruha.

Női mellény: jellegzetes formája az elöl (de gyakran hátul is) mélyen lenyúló kerek nyakkivágása. Parasztviseletekben a bőrmellest váltotta fel a 19. sz. folyamán szinte országszerte. Anyaga hagyományosan szövetféle; ünnepre bársony, kasmír vagy (brokát)selyem. A női mellény legtöbbször piros, kék vagy fekete, gyakrabban virágmintás.

A zsinórozást a párban felvarrt madzag vagy kapocs, gombolás váltotta fel, végül a patent. Ez utóbbiak a századfordulói polgári, fehérnemű szerepű gyolcs-, vászonmellények parasztos, általában színes hímzéses, felsőruhaként használt másaira kerültek, pl. Pest, Kalocsa környékén.

A régies pruszlikok, lajbik mélyen kivágottak voltak, az újabb keletűek nyakig zártak. A mell alá ívelten szabott elejtalálkozás pedig törökös, balkáni hatásra mutat, ilyen a bosnyák, horvát asszonyok pruszlikja. Ez a korábban a magyar női öltözködésben idegen forma még századunk elején is észak felé nyomult, s mint rác pruszlik, nevével is utalt eredetére (Herkely K. 1938: 295).

Terjedése: Minél keletebbre megyünk a magyar nyelvterületen, a falusi nők körében a mellények használata annál újabb keletű. A kászoni székelyek között pl. csak a múlt század második felében jelent meg a bársonyos székely lájbi, a Kis-Küküllő mentén pedig századunk elején társult emellé a zsinóros lájbi. A még keletebbre lévő moldvai csángóknál pedig még napjainkban sem hódította el a lájbi a keptár, az ujjatlan bőr mellrevaló helyét. A gyimesi csángó menyasszony esküvői díszruhája viszonylagos átmenetet képez, mert férfimellény szabású, vászonnal bélelt brokát, viszont nyúlprémmel szegett, ragyogókkal, pillangókkal ékesített "nyuli bunda", prémes bunda.
 

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon
Képek: Magyar Néprajzi Lexikon: 1. (Bogács, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 19. sz. vége), 2. (Csíkszentdomokos, v. Csík m., 1895)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.