toportyán
2010.12.01. 09:00
Meglepett, de felhívásom hatására cinóberveressé ért be egy másik igéret is.
Következzen Verspatikus írása:
Csikasz, nádi farkas, kisfarkas, toportyán, toportyánféreg – sokunk számára elsősorban a hazai szépirodalomból ismert elnevezések ezek. Kevesen tudják, hogy ugyanarra a ragadozóra, az aranysakálra vonatkoznak, amely több mint fél évszázad szünet után ismét megjelent hazánk területén. Újbóli elterjedésének és szokásainak vizsgálatát a Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék irányításával immáron több társintézmény munkatársai kutatják.
Arany János jegyzetei szerint "réti farkas" értelemben használta a toportyán szót.
Arany János: Toldi. IV. ének
„És mint a toportyán, ha juhász kergette,
magát egy kiszáradt nagy nádasba vette.”
Nevének eredete ismeretlen, használata pedig elavult, de régen ugyanúgy egy gyűjtőnév lehetett mint a dúvad, így a toportyánféreg alakban használatos volt farkasra és medvére is, amit gyönyörűen illusztrál az alábbi Herman Ottó idézet 1887-ből:
Az érintetlen rengetegben még maig is nesztelen, ovatos léptekkel jár a hiúz, czammog a "toportyán féreg" málnásról málnásra. A művelődés elől futó dúvadak maradványai ezek; méltó társuk, a hatalmas bölény, utolsó erdélyi ivadéka is e tájakon számolt be bőrével.
A lényeg:
Az aranysakál hazánk őshonos ragadozója, bár jelentõs számban valószínűleg korábban sem élt nálunk. Magyarország a faj elterjedési területének északi határa, ezért jelenléte itt feltételezhetõen mindig is változékony volt. A róka és a farkas között mind viselkedésében, mind kinézetben elfoglalt köztes helye miatt nevezték csikasznak, nádi farkasnak, kisfarkasnak, toportyánnak is - emiatt nagyon nehéz eldönteni egy-egy feljegyzésrõl, hogy ténylegesen rókáról, sakálról, vagy éppen farkasról van-e szó. Minden jel szerint annak idején Nagyfalu - azaz Szalonta - mellett Toldi Miklós is sakállal verekedett meg.
A toportyán nem tűrte a XIX. század második felétől felgyorsuló tájátalakításokat, a kultúrpuszták kialakulását. Állománya teljes európai elterjedési területén - azaz a Balkánon és Közép-Európában - csökkeni kezdett és a sakál lassacskán eltűnt elterjedésének peremterületeiről. Komolyabb állományai csak Bulgáriában és Görögországban maradtak fent. Feljegyzések szerint Magyarországon 1942-ben ejtették el az utolsó példányt. Ezután több mint ötven évnek kellett eltelnie, hogy újra bizonyítani lehessen szaporodó párok jelenlétét. Ez volt az indoka annak, hogy 1990-ben Vörös Könyves fajunk lett.
A XX. század utolsó harmadában azonban jelentősen változott a faj helyzete. Részben a védelem hatására, részben a tömeges pusztításra alkalmas vadászati eszközök - mérgek, csapóvasak - visszaszorulása, és végül hihetetlenül jó alkalmazkodó képessége miatt előbb állománysűrűségét, majd elterjedési területét is növelni tudta. Hazánkban már a nyolcvanas évek elején megfigyeltek kóborló példányokat, de visszatelepedéséről a kilencvenes évek közepétől beszélhetünk. Állománya gyorsan növekszik, jelentősebb szaporodó állományai alakultak ki Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében, de szinte nincs olyan megyéje az országnak, ahol az elmúlt évtizedben ne figyelték volna meg.
Erős szociális szervezetben él; a családon belüli és a családok közötti kommunikáció eszköze az üvöltés. A jellegzetes sakál-vokál különösen a tél-végi kora-tavaszi időszakban hangzik fel, a napnyugta után általában egy órával. Ez a hang semmivel össze nem téveszthető, az éjszaka sötétjében gyakran ijesztő, annak ellenére, hogy a sakál semmilyen veszélyt nem jelent az emberre. Ma már a nagyobb kiterjedésű, háborítatlan nádas, mocsaras területeken szórványosan találkozhatunk vele, de mivel főleg éjszaka keresi táplálékát, ritkán kerül szem elé, illetve az avatatlan szem könnyen összetévesztheti a mindenhol közönséges rókával. A toportyán a rókánál nagyobb testtömegű, (8-12kg) hosszabb, nyurgább testalkatú, színezete inkább szürkés-feketés, piszkos fehéres hassal, és farka hossza lényegesen rövidebb a testéhez viszonyítva, mint a rókának, feje hosszúkásabb, orra hegyes. A nyomáról lehet a két fajt legkönnyebben megkülönböztetni, hisz a sakál két első talppárnája összenőtt, emiatt az két első karom lenyomata általában befelé fordul. Táplálékát néha falkában vadászva szerzi, ekkor két-három állat vadászik közösen. Magányosan főleg kisebb emlősöket (pockok, egerek) puhatestűeket zsákmányol, de nem veti meg a dögöt és a növényi eredetű táplálékot, gombákat sem.
A toportyán szó jelentése és származása.
Forrás: Szent István Egyetem honlapja, fertőpart.hu, Zaicz G. Etimológiai szótár
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.