szentelmény

A római katolikus egyház szentelményei a népi hitvilágban mint mágikus tárgyak játszottak jelentős szerepet. Ennek alapja az a tény, hogy a szentelmények az egyházi használatban is olyan tárgyak és dolgok, amelyek a szentelés vagy áldás révén hétköznapi használatukból kiemelődve természetfeletti célokra alkalmasak, tehát az egyházi életben rokon funkciót töltenek be (többek között gonosz szellemek távoltartása, földi javak védelme természetfeletti úton stb.).

Az egyházi szentelmények a középkorban a mindennapi élet minden területére, szükségletére kiterjedtek, sok régebbi, kereszténység-előtti hagyományt is magukba olvasztva (így pl. kereszténység-előtti gyökerei vannak a tűzszentelésnek, gyertyaszentelésnek).

A népi hitvilágban is szerepet játszó, legfontosabb egyházi szentelmények a szenteltvíz, a gyertya (gyertyaszentelő), az alma, a barka, a tűz, a búza és bor, valamint a húsvéti szentelt ételek. Ezek majd mindegyike – egyéb funkciói mellett – szinte univerzális hiedelemtárgy volt: a vihar elhárításában, a szántóföld, gyümölcsfák termékenyebbé tételében, a gyógyászatban stb. egyaránt szerepet kaptak.

Az alma és a bor speciálisan a torokbetegségek megelőző szere lett; a szentelt gyertya pedig a súlyos betegek, haldoklók kínjait könnyítette. A nagyszombaton szentelt tűzről, ill. a róla gyújtott ágakkal volt szokás újra meggyújtani az előzőleg kioltott tűzhelyeken a tüzet.

Forrás: Szendrey Zsigmond: A halottak, szentelmények és eljárásmódok a varázslatokban (Ethn., 1938); Bálint Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből (Bp., 1943).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.