ékítmény

2009.03.26. 08:00

Viszonylag ritkán használt szó, és inkább építészeti, művészeti, néprajzos szakszónak lehet tekinteni.

Az ékítménynek leggyakrabban a dísz, díszítés, ornamentum, ékesítés jelentésével találkozhatunk. Bővebben, több darabból összeillesztett, tehát szerkezeti jellegű művészeti alkotásoknak, mint az építménynek, bútornak és egyéb használati tárgynak ékítésére, díszítésére szolgáló ormák sokasága. Eszerint az ékítmény csakis járulék és nem lényeg. Az ékítmény akkor éri el célját, ha összhangban van a tárgy alakjával és rendeltetésével. További feltétel, hogy az anyagot, melyből készül, ne hazudtolja meg, hanem mindenben megfeleljen annak sajátosságainak, főleg a kimunkálásban. A mondottakból egyenesen következik, hogy az ékítmény az ékített tárggyal bensőséges, szerves kapcsolatban áll; miközben annak szerkezeti alkotását kiemeli, és annak mintegy alkotó elemét látszik képezni.

Ugyanakkor a népművészetben ékszerek gyűjtőfogalma is lehet, de a hímes (írókázott) tojásokat is nevezhetik így.

"Mert piros volt a hímzés, paprikaszínű. Már az előbbi évben is beszéltek róla, hogy az ékítmény rajzai tetszetősek, de a hímzésnek olyanféle színűnek kellene lennie, mint amilyen a szövet színe, csakhogy világosabbnak, selyemcérnából varrottnak."
Gárdonyi Géza: Ki-ki a párjával

Forrás: Pallas Nagylexikon

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mondtakvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr741025491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása