nyavalya

Tágabb értelemben mindenféle bajt, nyomorúságot, szükséget, betegséget (terhes nyavalya, tüzes nyavalya, ragadós nyavalya, rothasztó nyavalya) jelöl.

Szűkebb jelentése (nyavalyatörés, epilepszia, morbus sacer, morbus convulsivus), a kórság, nehézség fogalmával azonosult, ill. ahhoz társult: nyavalyakórság, nehéznyavalya, nehézségös nyavalya, csúnya nyavalya, rossznyavalya, nyavalyarontás, nem Isten nyavalyája.

A mai népi gyógyászatban nyavalyatörés, görcs, „szívgörcs”, tetanuszos merevgörcs közel azonos fogalmak. Hazánkban szent László király sírjához zarándokoltak az epilepsziások, helyenként szent Vitus (Vid) (vö. vitustánc, vidratánc) az epilepsziások pártfogója. A nyavalya néphit szerinti oka: rontás, megszállás, ördög vagy bűbájos „csigázza”, ijedtség, lábnyomát sírba lökték. A nyavalyával kapcsolatos szitkok (pl. nyavalya törjön ki, a nehézségös nyavalya törje ki, nyavalyakórság üsse el stb.) és egyes gyógymódok (névváltoztatás, a rohamot kapott gyomrát megfogják, hogy a nyavalya ne tudja fölhúzni) eredetileg megszemélyesített betegségokozóra utalnak. Megelőzése Szent György napja, ill. Szent Iván-napi szokásokhoz kötött (hempergés, tűzugrás). A visszafelé elmondott imákon és ráolvasásokon kívül számos mágikus eljárásról (hasított ág körül oda-vissza adják; átbújtatás; harang szívére öntött vízzel mossák; 9 forrásvízből 9 fűvel fürdőt készítenek; ruháit leszaggatva a határban elássák), vallásos gyógymódról, állati (kígyóbőr; Szent György nap előtt fogott kígyó feje vagy száraz denevér nyakba akasztva), növényi orvosságokról és csodás gyógyulásokról is vannak adatok. A gyermekkori eklampszia, ill. epilepszia gyógymódjai (frászkarika) az előbbiektől lényegesen különböznek.

Ó te rettenetes keserű halál
Ki nékem mindenkor félelmes valál.
Ha már fölprédáltad életemet
Kiűzted testemből én lelkemet.

Testem sanyargattad nagy fájdalmakkal
Szívem szorongattad szörnyű kínokkal
Terhes nyavalyákkal emésztettél,
Még az élők közül ki nem vettél.

Település: Hadikfalva, Bukovina

 

A nyavaly szó jelentése és eredete.
Forrás: Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (I–IV., Bp., 1929–40); Kenyeresné, Bolgár Ágnes: Magyar bájoló imádságok a XV–XVI. sz.-ból (Bp., 1934): Schneeweiss, Edmund: Serbokroatische Volkskunde (Berlin, 1961).
Zene: A malomnak nincsen köve. Berecki Antal, Jobbágytelke, Maros-Torda. MTA Zenetudományi Intézet On-line adatbázisa

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.