Kommandó

2009.10.22. 09:00

Amikor először hallottam erről a helyről, természetesen nem egy idilli üdülőfalu jutott eszembe, hanem inkább egy kegyetlen kiképzőtábor.

Tehát Kommandó, Kézdivásárhelytől 32 km-re délkeletre a Háromszéki-havasokban, a Nagy-Bászka völgytágulatában, a Kupán-, Toplica- és Rozsdás-patakok találkozásánál fekszik.

Mint szó a kommandó latin eredetű szó, az olasz commando, a parancs, vezényszó és ezen kívül különös intézkedés végrehajtására kiküldött csapat, osztag, melyet akkor, ha több alosztály vezényelt emberekből állítottak össze, kommandónak nevezték. A németeknél 1687-ben fordult elő először a megnevezés, a jelentése ugyanaz, mint fenn. A helység megnevezését az osztrákoktól örököltük. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején, pontosabban 1764-től Székely Határőrség néven ezen a részen katonai kiképző alakulat működött (ún. kommandó).

Későbbi utalás szerint: (...)egy kincstári épület, homlokzatán a „Grenzkommando” című felirattal.” (Látó Anna)

A Grenzkommando határparancsnokságot jelent, ebből magyarosították el a megnevezést és így lett: Komandó, Komondó, Kommandó. Komandó elnevezése a székely határőrség koráig vezethető vissza, amikor országhatár lévén, határőrállomás (commando) működött ezen a részen, amelyet háromszéki katonák őriztek. (Cserey, Binder)

A történelmi Háromszék és a mai Kovászna megye legmagasabban fekvő települése (1017 m) a Háromszéki-havasokban. Régen Gyulafalva külterületi lakott helye volt, majd maga Gyulafalva is beleolvadt. 1889-ben jött létre, az ekkor telepített fűrészüzemmel, melynek alapítója Horn Dávid volt. Ez a gyár órányi pontossággal 110 évig működött (1889. okt. 17., de. 10 óra -1999. okt. 17., de. 10 óra), és ma már csak a maradványait tekinthetjük meg, akárcsak az egykori kisvasútnak és a műhelyeknek - mindez felszámolódott. Kommandó a községi rangot 1936-ban nyerte el.

Mára kedvelt üdülőhely, hegyi túrák kiindulópontja, sípályája is van. Délkeletii határában számos védett növényfajt őrző tőzegláp található. A községbeli látnivalók elsősorban az ipartelep technikatörténeti emlékei, az Oszták-Magyar Monarchia idejében épült, később feljavított ún. Kincstári ház a települést keletről határoló Laur oldalában, az 1890-ben épült Kis-kastély, az 1922-ben épült Lichtenstein-ház (ma községháza), az 1927-1928 között épített svájci stílusú vadászkastély (ma orvosi rendelő), a régi nagy iroda (ma lakóház) falán található az 1936-os sztrájk tiszteletére készített emléktábla, a községi parkban emelkedik az 1848-49-es hősök emlékére felállított kopjafa, valamint az első világháborús hősi halottak emlékműve, melyet az 50-es évek elején csonkítottak meg. A gyulafalvi vasút a régi Magyarország ipartörténeti kuriózuma volt, 1890 és 1892 között épült a rönkfa szállítására, pályatestébe 1260 m hosszú, 400 m magasságkülönbséget áthidaló sikló van beépítve.

A Kommandó helységnév eredete:
Forrás: Wikipédia – Cseke László: Kommandó, egy elfeledett erdélyi falu, A Földgömb, 2008/7. szám, 76-81. oldal.
Az Erdélyi Kommandó: Antal János

A bejegyzés trackback címe:

https://mondtakvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr821264582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milyen érdekes, nagyapám kommandón töltötte a gyárban a tanulóéveit. jó olvasni róla, és kár, hogy már semmi sincs abból a helyből. no meg nagyapámból. :(
süti beállítások módosítása