borica

A Brassó környéki, hétfalusi csángók táncos szokása, amit régebben egész farsangban, a múlt század hetvenes éveitől már csak karácsony másnapján jártak.

A borica kifejezetten férfitánc. A színes szalagokkal díszített boricatáncosok térd alatt csörgőt, a lábbelin pedig csörgős sarkantyút viseltek, s csákány vagy lapocka egészítette ki felszerelésüket. A négy álarcos „kuka” kelléke a derékre erősített kolomp, az oldalukra övezett fakard és a kézben tartott korbács volt. Vonuláskor a csoport élén haladó „tebetartó” vitte a tebét, amely fenyőfa hegye aranyozott gyümölcsökkel. A vatáf és első legény vezetésével mentek házról házra, s a vatáf parancsszavaira járták az udvaron négyrészes kötött körtáncukat: a motívumok gyarapodó ismétléséből álló egyes, kettes, hármas boricát és a gyors török boricát. Amíg a többiek táncoltak, a kukák tréfáltak, mókáztak s igyekeztek a gazdától valamit – ami éppen a kezükbe kerül – elemelni. Ezt a gazda pénzzel kiváltotta. A néma álarcos kukák pantomimikus játékához tartozott a birkózás, az egyik halottnak tette magát, a többiek feldarabolták, elsiratták, majd korbácsaikkal életre fújták. Hasonló motívum a csallóközi farsangi hagyományban is ismert. A román caluserrel rokon s a téli napforduló ünnepköréhez tartozó, a termékenységvarázslás és az avató rítus elemeit őrző szokást (Róheim Géza) újabban Domokos Pál Péter vizsgálta s vetette össze a moreszka magyar és európai hagyományaival.

Az erdélyi magyarság legdélibb népcsoportja az Olt és a Brassói-havasok közötti Barcaságban él. E fejlett, polgárosult vidék javarészt evangélikus vallású volt jobbágymagyarjai szászokkal és románokkal vegyesen élnek. Legjelentősebb, különálló csoportjuk a Brassó környéki hétfalusi csángóság.

A Brassóhoz közelebb eső Négyfalu (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu) ma már teljesen összeépült és Szecsele (románul Sacele) néven várost alkot. A távolabbi Háromfalu (Tatrang, Zajzon, Pürkerec) különálló település.

 

A borica szó jelentése és eredete.
Forrás: Magyar Néprajz, Magyar Néprajzi Lexikon – Horger Antal: A hétfalusi csángók boricatánca (Ethn., 1899); Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai (Bp., 1924); Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Wolfram, R.: Volksmusik Südosteuropas (München, 1966); Domokos Pál Péter: A moreszka Európában és a magyar nép hagyományaiban (Filol. Közl. 1958. 1–2. sz.); Domokos Pál Péter: Der Moriskentanz in Europa und in der ungarischen Tradition (Studia Musicologica, 1968).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.