A város vagy község (falu) tisztségviselője volt, aki a tűzvédelmi feladatokat látta el, azért tartozott felelősséggel.

Egyéb elnevezése: pipabíró, pörnyebíró, tűzbíró.

A tűzvédelem érdekeit szolgálták a következő ténykedései: a tűzhelyek, a kémények, a szeméttartó berendezések, az iparosműhelyek és kereskedői boltok, a kötelező víztartás ellenőrzése, a szomszédok közötti közvetlen tűzátadás megakadályozása, kutak létesítése, a templomok tornyaiban az éjjel-nappali tűzügyelet és őrzés megszervezése, a tűzoltó berendezések használatáról való gondoskodás, tűz esetén az oltás megszervezése.

A korombíró szó jelentése és eredete.
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon
Kép: feltehetően önkéntes tűzoltók

Kefét, ecsetet, meszelőt, pamacsot és söprűt készítő kisiparos.

A kefekötés két alapvető munkafolyamatra tagolódik: a kefekötő előbb a kefék és ecsetek foglalatját, a kefefát készíti el faragással és esztergálással. A kész kefefát fúrszékre helyezi, ahol lábbal hajtott fúróval belefúrja a lyukakat, amelyekbe később a sörtét fogja befészkelni vagy bekötni. A kefekötő disznósörtét, ló-, bak-, borz-, mókus-, menyét- stb. szőrt vagy sikárgyökeret használ. A sörtét és szőrt vagy szurokkal ragasztja be, vagy dróttal, ill. fonallal kötözi rá a kefefára. A drótkefét drótsodrással készíti. A finomabb ecsetek sörtéjét forró hamuban edzi és puhítja.

A kefekötő szó jelentése és eredete.
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon – Irod. Frecskay János: Mesterségek szótára (I–III. Bp., 1882–84).
Kép: Kefekötő a hetipiacon (1972, Zenta, v. Bács-Bodrog m.)

A feudális korban az elítélt megszégyenítésére, megfenyítésére és megbecstelenítésére használt büntetőeszköz volt, amelyet hazánk német lakosságú területén már a 13. sz. óta, V. Károly 1532. évi törvénykönyve óta pedig általánosan használtak a különböző büntetőhatóságok. 1786 után már csak a lopás megbüntetésére volt szabad alkalmazni.

Gyakori helyi elnevezései voltak: szégyenfa, szégyenoszlop, szégyenkő, bitófa, cégér, pelengér, pilinger, pillinger, perrengér, pölöngér.

Egyúttal a büntetőhatalom jelképének is tekintették és a 18. sz. közepéig a falvak, városok képéhez hozzátartozott a piactéren, a községháza előtt vagy a malom mellett felállított pellengér.

Egyszerű oszlop vagy kőépítmény volt, amelyhez az elítéltet meghatározott ideig hozzáláncolták és ezáltal kitették a környezet gúnyjának, vagy éppen a pellengéren verették meg a hóhérral vagy a poroszlóval. Célja az volt, hogy az elítéltre nyilvánosan felhívják a társadalom figyelmét és egyúttal meg is szégyenítsék. A hóhér közreműködésével való pellengérre állítás következménye a polgári becsület elvesztése volt; az elítélt jogvesztetté vált, nem volt többé teljes jogú tagja a társadalomnak, pl. nem lehetett tagja a céhnek. Mellékbüntetésnek tekintették, ha a testfenyítő vagy testcsonkító büntetést a pellengér mellett hajtották végre, pl. megvesszőzést (vesszőzés) vagy a fül levágását.

A pellengérhez állított személyt rendszerint „kidíszített”-ék a helyi szokás szerint. Pl. 1821-ben Ráckevén egy verekedőt és részegest arra ítéltek, hogy vasárnap istentisztelet után a pellengér mellé álljon és kést, átszúrt kalapot, valamint az áldozat véres ingét tették mellé. A „dísz” sok helyen jelképes értelmű is volt. Pl. a feslett nő fejére szalmakoszorút tettek, tyúktollat a fejére, seprűt a karjába, amivel majd a városból kiseprűzték (szégyentábla, kicsapás). Néha kardot tettek az elítélt kezébe, ami azt szimbolizálta, hogy halált érdemelne és csak kegyelemből nem vették el az életét. Előfordult, hogy a megesett lány sárga ruhában, sárga gyertyával a kezében volt köteles a pellengér mellett állni. Sok helyen az elítéltet arra is kötelezték, hogy időnként fennhangon mondja el azokat az okokat, amelyek miatt a pellengér mellett kellett állania.

II. József alatt a pellengért el kellett távolítani, de halála után sok helyen ismét alkalmazták az egyéb megszégyenítő büntetőeszközökkel együtt. A meg-megmaradt pellengéreket később városszépítési és közlekedési okokból bontották le. Néhány példány maradt csak meg, mint pl. a fertőrákosi vagy a bozóki (v. Hont m.), amely a kiskunfélegyházi Kiskun Múz.-ba, a királytelekpusztai pedig a nyíregyházi Jósa András Múz.-ba került.

A pellengér szó jelentése és eredete.
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon – Irod. Vajna Károly: Hazai régi büntetések (II., Bp., 1907); Nyárády Mihály: A bitófával való büntetés Nyíregyházán (Népr. Közl., 1959); Horna, R.: Der Pranger in der Tschechoslowakei (Graz, 1965)
Kép: Tarnóc (Liptó vm.) – Divald Kornél felv. 1909. Néprajzi Múzeum, Budapest

Az illetékes hatóságtól valaki részére kiállított bizonyítvány, hogy ő, illetve szülei nem bírnak annyi vagyonnal, amennyi a kérdésben forgó üggyel összekapcsolt költségek fedezésére szükséges.

– Nem tudja kend, hogy a szegények házába fölvétetéshez szegénységi bizonyítvány kell. Most jártassa meg kend frissen a csizmáit a kerületi elöljárósághoz, s adasson magának szegénységi bizonyítványt. Nem kell rá bélyeg. Mehett!
Jókai Mór: A gazdag szegények

Ritkán, de ilyen is előfordult; nagygazdáékhoz hívtak szüléshez. Bár én községi bába voltam, vagyis a szegények bábája, de azért mehettem olyan beteghez is, akik nem szegénységi bizonyítvány alapján vettek igénybe, hanem tudtak fizetni is. De kevés nagygazda volt ezen a környéken, s akik jómódban éltek, azok ritkán szültek.
Szécsi Mária: Szegények bábája

A szegénységi bizonyítvány jelentése és eredete.
Forrás: Pallas Nagy Lexikona

Így hívták magyarul a vérbajt v. szifilist (németül is die Franzosen) nyilván mert Franciaországból terjedt el.

Az 1490-es években jelent meg a szifilisz, mint súlyos, legtöbb esetben halálos kimenetelű nemi betegség. Forrai Judit a Rubiconban megjelenő „A bujakór története” című cikkében a következőket írja a vérbaj eredetével kapcsolatban: „A szifilisz eredetét a mai napig nem ismerjük pontosan. A 16. század tudósai: Fracastorius, Fallopius, Fernelius és Girtanner szerint a kórokozókat Kolumbusz hajóival hozták át Európába. Mások szerint Itáliában és Dániában már 1483-ban dühöngött a szifilisz. Voltak, akik éppenséggel azt állították, hogy e fertőzést Kolumbusz hajósai vitték át Amerikába, átadva a betegséget az ottani népességnek.”

Ami viszont biztos: óriási számban szedte áldozatait a szifilisz, vagy más néven a „morbus gallicus” (gall/francia kór). A szifiliszben megbetegedettek sorai között találjuk I. Ferenc francia királyt, VI. Sándor pápát, vagy a magyar vonatkozásúakat tekintve Bakócz Tamás esztergomi érseket és II. Ulászló magyar királyt is.

A franc szó jelentése és eredete.
Forrás: Pallas Nagylexikon, Kun Enikő/NatGeo

Az olasz eredetű "lotto" szerencsejáték régi megnevezése. Eredete Genovahoz köthető, ahol a szenátorokat megjelölt golyók segítségével választották ki. Magyarországra osztrák közvetítéssel érkezik a 18. sz. derekán.

A lottó (lotto, lotteria, lutri), olyan szerencsejáték, amelyben a játékosok között a nyerés és vesztés esélyeit egészen a véletlen - átvitt értelemben személyesítve a sors - dönti el, a nélkül, hogy az esélyeket a játékosok ügyessége vagy szándéka módosíthatná. Rendesen számokat vagy más teljesen egynemü dolgokat, pl. golyókat, kockákat stb. tesznek be valamely urnába v. forgó dobba, a szerencsekerékbe s aztán vagy bekötött szemmel kihúz valaki, vagy pedig rendes forgása közben kidob a gép a szerencsekerékből egy-egy számot vagy golyót stb.; az a játékos, aki az ekként kihúzott számra tett, nyer, a többiek pedig a bankárral szemben veszítenek. Az ilyen egyes húzások különböző kombinációi által többféle sorsjáték-rendszert alkottak.

Ja, a kislutri! Már hallott a kislutriról, otthon a parasztok mindig azt szokták mondani: kijött a lutrid.
- Nízze csak, mondok egyet - szólt az öreg -, tegyük meg. Isten neki, legfeljebb oda lesz egy hatos. Ott van az asztal sarkán egy ezüst hatos, írja le ezeket a számokat, hónap mennyen el a nagytrafikba, osztán tegye meg lutrira. Ha nyerünk, fele a magáé. Hadd legyünk gazdag emberek. Hogy is mondta maga: nagyurak! Nagyurak!
Móricz Zsigmond. Légy jó mindhalálig

 

A lutri szó jelentése és eredete.
Forrás: Pallas Nagyalexikon, Wikipedia

Tárolóbútor, faliszekrény.

1. Felfüggesztett vagy falba mélyesztett (falitéka), esetleg lábakon álló és padra, ritkábban földre állított (talpas vagy lábastéka). Többnyire kis méretű. Általában egyetlen ajtaja keskeny, gyakran rácsos. A téka helye korábban rendszerint a szoba főfalán, az ajtóval szemközt volt, különösen a szentsarokban; ennek megfelelően a tégla forma mellett gyakori a sarokba illő, 3 oldalú hasáb alakú (saroktéka, szegelettéka). Egyéb nevei: almárium (a Dunántúlon, Felvidéken és Erdélyben); almaráj (DK-Erdélyben); kaszli (Ny-Dunántúlon).

2. falifülke, amit ajtós fedőlap (fülajtó, tékaajtó, tékaboríték, tékalap) takar.

3. A zárt formának megfelelő nagyságú, falra függesztett keret, 2–3 polccal (nyitott téka). A téka a fülkéből alakult, a szekrény hatására. Emlékei a 13–15. sz. óta ismertek. Mo.-on a 15. sz. óta mutatható ki. A formai sajátságokból következtetve a parasztságnál is korai, a legrégibb datált példányok 18. sz.-iak. Tároltak benne imádságos és egyéb könyvet (könyvestéka), italos és orvosságos edényt (üveges, palackos, patika), a nyitottban dísztálakat (tányéros, edényes), másodlagosan tejet (tejes). R. k. falvakban tékaszerű szekrénykében álltak a szentsarokban a szentszobrok. A téka legarchaikusabb díszítése a faragott, ékrovásos rozetta, gyakoribb a festett virágozás, a Balaton-felvidéken az intarzia (berakás), a Hór-völgyi fafaragásban az áttört felirat.

A téka szó jelentése.
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon – Irod. Cs. Sebestyén Károly: Falitéka (Népünk és Nyelvünk, 1930); Moser, O.: Kärntner Bauernmöbel (Klagenfurt, 1949); Vajkai Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza (Bp., 1959); Rumpf, K.: Frühformen hessischer Schränke (Zeitschrift des Vereins für hessische Geschichte und Landeskunde, 1960); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972).

Ezzel a névvel illették az alkotmányharcot követő időkben az olyan embert, ki az Ausztriával való kiegyezés mellett foglalt pártállást (megalkudott); később az elnevezést a tulbuzgó kormánypárti emberre alkalmazták.

Nevét állítólag P. nevü emberről kapta, ki a negyvenes évek elején Festetics Rudolf gróf tiszttartója volt s a kormánypárti kortesek vendéglésével volt megbízva.

Három nemzet ellensége a magyarnak: a tót, a német meg a pecsovics.
(Szent és nemszent háromságok.)

Pecsovics hiszekegy

Hiszek egy császárban, mindenhez látó atyában, bankóknak és lutriknak teremtőjében.

Hiszek a kamarillában, ő tudtán kívül született fiában, mi reménységünkben, ki fogantaték Metternichtől, született szűz Zsófiától, szenvede a barikádoknak alatta, megkövezteték és meghala és nyugdíjaztaték. Szálla alá poklokra, méltó helyére, egy este a Burgból megszalada, felméne Tirolba, üle a császárnak jobbjára, onnan lészen eljövendő ráncba szedni magyarokat és németeket.

Hiszek a reakcióban, hiszek egy közönséges muszka birodalmat, gazemberek közti egyetértést, bűneinknek megjutalmaztatását, a bureaucratia feltámadását, és az örök sötétséget. Amen.

Jókai Mór. Cikkek a forradalom évéből.

 

A pecsovics szó jelentése és eredete.
Forrás: Pallas Nagylexikon

A széna betakarításának tréfás megnevezése.

A székely szüret kifejezi a  szénacsinálás, takarás jelentőségét a székelyek mezőgazdaságában, s utal a munkavégzés közösségi jellegére (kaláka). A szó a 19. sz.-i magyar gazdasági irodalomból ismeretes.


A székely szüret jelentése.
Forrás: Nagy Elek: Székely gazdálkodás (Magyar Gazda, Pest, 1841); Tálasi István: A termelés és a nyelv kapcsolata aratóműveleteinkben (Ethn., 1957).

1. mesterségesen megépített középkori országvédő határ. Lehetett árok, sövény, földhányás. Készülhetett felhalmozott kőből, fából. Leggyakoribb volt a fatorlasz.

A behatolásra alkalmas helyeken, főleg völgyekben épült gyepűk egységes láncolatot alkottak az ország körül. A kivezető utakon országkapuk álltak. Ezeket sokszor az irányukban levő szomszéd népről nevezték el. Pl. Cseh, Német, Lengyel kapu. Jelölhették őket a környékükön álló város nevével vagy anyagukkal is. Pl. Kőkapu, Vaskapu stb. A gyepű mellett, különösen az átjáróhelyek tájékán határőrnépek éltek. Ezek emlékét az Őr, Strázs stb. helységnevek őrzik. A határőrök gyakran idegen, leigázott vagy a magyarsághoz csatlakozó népelemek voltak. A gyepűt külső oldalán széles, lakatlan erdős sáv vette körül. Ezt a területet hívták gyepűelvének. A középkori magyar államnak tehát fennállása első évszázadaiban tkp. két határa volt: a gyepű és a gyepű elve. A terjeszkedés során a gyepűelvék lassan benépesültek. Ilyenkor a gyepűt kijjebb tették. A kora középkorban a határok gyepűvel való őrzése Európa-szerte elterjedt volt.

2. a kerítés egyik régi neve. Lehetett eleven sövény vagy tüskével megrakott árokpart. Alkalmazták udvar, szálláskert, szőlőskert, pajtáskert, veteményeskert, határbeli irtott parcella stb. körülkerítésére.

A gyepű szó jelentése.
Forrás: Tagányi Károly: Gyepű és gyepűelve (Magy. Nyelv, 1913); Györffy István: A feketekörös-völgyi magyarság települése (Földr. Közl., 1913).