Tágabb értelemben mindenféle bajt, nyomorúságot, szükséget, betegséget (terhes nyavalya, tüzes nyavalya, ragadós nyavalya, rothasztó nyavalya) jelöl.

Szűkebb jelentése (nyavalyatörés, epilepszia, morbus sacer, morbus convulsivus), a kórság, nehézség fogalmával azonosult, ill. ahhoz társult: nyavalyakórság, nehéznyavalya, nehézségös nyavalya, csúnya nyavalya, rossznyavalya, nyavalyarontás, nem Isten nyavalyája.

A mai népi gyógyászatban nyavalyatörés, görcs, „szívgörcs”, tetanuszos merevgörcs közel azonos fogalmak. Hazánkban szent László király sírjához zarándokoltak az epilepsziások, helyenként szent Vitus (Vid) (vö. vitustánc, vidratánc) az epilepsziások pártfogója. A nyavalya néphit szerinti oka: rontás, megszállás, ördög vagy bűbájos „csigázza”, ijedtség, lábnyomát sírba lökték. A nyavalyával kapcsolatos szitkok (pl. nyavalya törjön ki, a nehézségös nyavalya törje ki, nyavalyakórság üsse el stb.) és egyes gyógymódok (névváltoztatás, a rohamot kapott gyomrát megfogják, hogy a nyavalya ne tudja fölhúzni) eredetileg megszemélyesített betegségokozóra utalnak. Megelőzése Szent György napja, ill. Szent Iván-napi szokásokhoz kötött (hempergés, tűzugrás). A visszafelé elmondott imákon és ráolvasásokon kívül számos mágikus eljárásról (hasított ág körül oda-vissza adják; átbújtatás; harang szívére öntött vízzel mossák; 9 forrásvízből 9 fűvel fürdőt készítenek; ruháit leszaggatva a határban elássák), vallásos gyógymódról, állati (kígyóbőr; Szent György nap előtt fogott kígyó feje vagy száraz denevér nyakba akasztva), növényi orvosságokról és csodás gyógyulásokról is vannak adatok. A gyermekkori eklampszia, ill. epilepszia gyógymódjai (frászkarika) az előbbiektől lényegesen különböznek.

Ó te rettenetes keserű halál
Ki nékem mindenkor félelmes valál.
Ha már fölprédáltad életemet
Kiűzted testemből én lelkemet.

Testem sanyargattad nagy fájdalmakkal
Szívem szorongattad szörnyű kínokkal
Terhes nyavalyákkal emésztettél,
Még az élők közül ki nem vettél.

Település: Hadikfalva, Bukovina

 

A nyavaly szó jelentése és eredete.
Forrás: Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (I–IV., Bp., 1929–40); Kenyeresné, Bolgár Ágnes: Magyar bájoló imádságok a XV–XVI. sz.-ból (Bp., 1934): Schneeweiss, Edmund: Serbokroatische Volkskunde (Berlin, 1961).
Zene: A malomnak nincsen köve. Berecki Antal, Jobbágytelke, Maros-Torda. MTA Zenetudományi Intézet On-line adatbázisa

Frangula alnus

Népies neve: lángfa, dögfa, ebiszelence, ebsefa, kutyafa, puskaporfa

A kutyabenge csaknem egész Európa területén megtalálható.

A bengefélék (Rhamnaceae) családjába tartozik. A nedves, lápos területeket kedvelő cserje vagy fa. Ágainak kérge szürke, fénytelen, paraszemölcsökkel borított. A kutyabenge tövistelen, 1-3 méter magas, lazán ágas cserje vagy bokorfa, sima kéreggel, csaknem vízszintesen elálló és ritkásan leveles ágakkal, melyek könnyen törnek.

A növény ujjnyinál vastagabb ágainak kérgét hasznosítják gyógyászati célokra. A vékonyabb ágak kérge gyógyászati szempontból értéktelen. A gyűjtési idő áprilistól augusztusig tart.

A kéregben lévő (di)antron glikozidok tárolás során glükofrangulin A és B, valamint frangulin antrakinon glikozidokká alakulnak.

A friss kéreg MÉRGEZŐ! hatású, csak egy esztendei szárítás után szabad felhasználni. A növénynek van hánytató tulajdonsága is. Erős hatása miatt általában csak teakeverékben használják.

Forrás: hazipatika.com, Wikipédia

Kerek vagy ovális, félgömbölyű, ill. lefelé fordított csonka kúp alakú, igen sok méretben készülő kosártípus.

A kétfülű kosarak elnevezése igen változatos. Véka a neve a Dunántúl nagy részén, silinga a Ny-Dunántúlon, körbec néven ismeretes Zalában, Baranyában német kosár, a Mátyusföldön opálka, Hontban filkas, a Felföldön általában fülkosár, füleskosár, a Tiszántúl É-i részén kasita, a Székelyföldön kas néven ismerik. Háromszékben a polyváskas neve már 1548-ban feljegyzésre került.

Hasítatlan, hántolatlan fűzfavesszőből, iszalagból, szilácsból (hasított juharfa-, mogyorófa-, hársfaszalag) fonják. Készítői piacra termelő háziiparosok, falusi ezermesterek.

Sok földműves saját szükségletére készített kétfülű kosarat. Némely vidéken cigányok foglalkoztak készítésével, élelemre cserélték, szalonnát, lisztet kértek érte. A kétfülű kosár régebbi változata félgömb alakú, a földre téve kissé billeg. Ez a forma ma főleg a Felföldön és Erdélyben használatos. A kétfülű kosár újabb változatának lapos, kerek az alja. Ez Mo.-on a paraszti kosárformák legkésőbbi rétegéhez tartozik, terjedése az ipari kosárfonás és a 19. sz. végétől szervezett tanfolyamok hatásával függ össze. Különösen elterjedt az Alföld, a Kisalföld és a Dunántúl területén. Mindkét forma több méretben használatos, rendeltetésének megfelelően. A bányászok, szénégetők, mészégetők, sírásók, földmunkások kisebb kétfülű kosárban hordják a követ, a földet; átmérője 65–80 cm, mélysége 20–30 cm lehet. Kisméretű kétfülű kosarat használnak a paraszti gazdaságok burgonya, szén, szemét, trágya szállítására. Nagy, oválisan nyújtott kétfülű kosár szükséges a polyva, a szecska, a takarmány szállítására, a bab, az aszalt gyümölcs tárolására. Ennek hossza gyakran a 180–200 cm-t is eléri. A lapos fenekű, kerek kétfülű kosár kisebb változatai a fejen való teherhordás eszközeként is használatosak. A kétfülű kosárnak egyetlen falun belül egyetlen gazdaságban is több formai és méretbeli változata fordul elő. Nagyobb paraszti gazdaságban 40–50 kétfülű kosárra volt szükség.

A kétfülű kosár félgömb alakú változata bizonyára a 16. sz. előtt is használatos volt számos magyar vidéken. Európai elterjedtsége kevéssé ismert, az Északi-Kárpátok szlovák és lengyel parasztsága használja, szórványos előfordulása román és német területen is adatolható.

Forrás: Gunda Béla: Ludový transport v Žakarovciach (Slovenský Národopis, III., 1955); Csalog Zsolt: A kosárfonás ún. spiráltechnikája a magyar nyelvterületen (Népr. Ért., 1963).

Egyszerűbb példányait parasztok, falusi barkácsolók készítették. Legrégibb ismert változata a 19. sz. elejéről négy lábon álló deszka vályú, amelyben a szénát egy lábbal, madzaggal működtethető fa szerkezet szorította le, kis gereblye tolta előre s a vályú elején billenő léchez rögzített éles kaszával vágták apróra a vályúba beleszorított s folyton előretolt szénacsomót.

 Szecska: apróra vagdalt zab-, árpaszalmából vagy más különböző tápértékű szálastakarmányból készült takarmánykeverék, melyhez ízesítőül korpát, kukoricát, répát is kevernek. A szecskát szárazon vagy vízzel puhítva etetik. Néha füllesztőben érlelik, ahol a keverék ecetsavas, tejsavas stb. erjedésen megy át. A szecskát főként szarvasmarhának, juhnak adják. A szó első előfordulása 1587-ből való szláv eredetű, de közelebbi forrása nem határozható meg.

A 19. sz. első felében eljutottak hozzánk a különböző, lendítő kerékkel hajtható egy-, két- vagy több késű angol, amerikai, holland szecskavágók, melyeket az 1850-es évektől mo.-i gépgyárakban is előállítottak. (Ilyenek pl. a Ransones, Cornes, Salmon stb. féle szecskavágók.) A szecskavágó szerepét a 20. sz.-ban nagyobb üzemekben a különböző szártépő gépek és kalapácsos őrlők vették át.

Forrás: Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Takács Lajos: A szántóföldi irtás kérdéséhez (Ethn., 1964); Takács Lajos: Az irtásos gazdálkodás néhány jellegzetessége a göcseji szegekben (Ethn., 1964), Bátky Zsigmond: Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére (Bp., 1906).

Állatok nyakába akasztható kolompokat (csengőket) készítő vasműves mester.

A legavatottabb kolompkészítők a Gömör megyei Jolsván dolgoztak, akik a kolompokat leginkább Erdélybe, Bulgáriába, Szerbiába szállították. A kolompokat a parasztok többféle méretben vásárolták a készítő mestereknél, vagy a vásárokon válogatták ki.

Behangolásukat a parasztok többnyire maguk végezték a kolomp oldalán levő horpadás bemélyítésével. A pásztorok viszont úgy válogatták össze őket, hogy „egymás alá verjenek”, azaz hangjuk összecsengjen, de magasságban különbözzön is egymástól. Jolsván a kolompokat 12-féle nagyságban készítették. „Literre” mérték, pl. van 1/4, 1/2, egy literes kolomp stb. attól függően, hogy vízzel megtöltve mekkora az űrtartalma. A nyersanyagot a Coburg hercegek pohorellai hámoraiból (Gömör m.) szerezték be. A kolompkészítés aránylag egyszerű, néhány alapművelettel elvégezhető munka. Az acéllemezeket négyszögletes darabokra vágják, domborítják, majd rézzel megforrasztják. Külön kovácsolják ki a belevaló fület és ütőt. A magyar kolompok behajtott szélű, trapéz alakúak, a tót kolompoknak szűk szájuk van, az oláh kolompok vagy hosszúkás négyszögletesek, vagy kör keresztmetszetűek.

A kolompár cigányok fémedényeket: üstök, fazekat, lábast és tepsit is készítettek, melyeknek nagy része vasból, rézből készült.

Bizonyára ritkábban, de harangok készítésére is vállalkoztak: acéllemezből hajlították, domborították, melyet rézzel forrasztottak és futtattak.

Forrás: Illés Aladár: Felső-Magyarország kisvasipara (Technológiai Lapok, 1891); Márkus Mihály: A jolsvai kolomposok (Emlékkv. Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára. Szerk. Gunda Béla Bp., 1943).

A tilinkó (tilinka, csilinka) egyszerű szerkezetű ajaksípos fúvós hangszer. Nem más, mint egy mindkét végén nyitott cső, hanglyukak nélkül. A népi furulyához képest finomabb minőségű anyagból, leginkább puszpángból, bodza-, gyertyánfából, vagy nádból készül. Általában 55–80 cm hosszúságú, 16 mm átmérőjű.

A facső egyenletesen levágott végei közül az egyiknek a peremét körben élesre lefaragják, mert a megszólaltatáskor a nyitott cső peremének „szélhasító” szerepe van. A játékos a csövet éles peremével kissé ferdén támasztja összecsücsörített ajkaihoz, hogy a perem egy része szabadon maradjon, és arra ráfújhasson. Az egyik kéz mutatóujja a cső alsó nyílását könnyedén nyitja, vagy zárja, így változtatja meg a hangmagasságot. A nyitott csövön a teljes felhangsor, a zárt csövön pedig a páratlan számú részhangok szólalnak meg. E természetes hangsor kb. a 22. felhangig terjed, e hangok adják a hangszer hangkészletét.

Erkel Ferenc igen hatásosan használta fel a Bánk bán c. operájának tiszaparti jelenetében.

A tilinkót Bartók megtalálta a marostordai székelyeknél, ma már csak a moldvai csángók és a románok használják. A hangszer rokonai előfordulnak Ázsiában és Afrikában is.

Forrás: Pallas Nagylexikon
Hang: auralinstruments.com

A fűszerezett borok alkalmi, házi borféleségek, amelyek általában növényi eredetű illatanyagok, néha borfesték hozzáadásával készülnek.

Mo.-i elterjedésükben a balkáni vörösbor-kultúrának tulajdonítanak jelentőséget, ami különösen az ürmös borokra érvényes. A paraszti gyakorlatban két ürmöskészítő eljárást ismernek.

A hideg eljárás során az erjedés folyamán vagy már a kész borhoz adják a fűszeranyagokat, a meleg eljárás folyamán (Balaton-felvidék, Tokaj-Hegyalja) a mustot harmadára-felére lefőzik és illatosítják. A 16. sz. óta készített vörös ürmös a szőlőágyon, ürmöságyon készül. Az összezúzott mustos szőlőre megszárított, magvas fehér ürmöt (Artemisia Absinthium) helyeznek el rétegesen, s saját vagy más vörös mustból öntik fel (Tolna, Bihar, Heves m.). A fehér ürmön kívül ezerjófű, szegfűszeg, fahéj is drogként szolgál. A parasztgazdaságok előállította ürmös a ma rácürmösként ismert bor egyszerűbb változata. A közönséges ürmös készítése során a kiforrott hordós borhoz vászonzacskóban áztatott ürömfüvet, meggyfalevelet (meggyesbor: Erdély), gyöngyvirágot (virágosbor: Mátraalja) adnak. Ezek az italok szentelt borként, étvágytalanság és hasfájás ellen gyógyszerül vagy ünnepi alkalmakkor kerülnek az asztalra, a borkereskedelemben ritkán játszanak szerepet.

Irod. Andrásfalvy Bertalan: A vörösbor Magyarországon. Szőlőművelésünk balkáni kapcsolatai (Népr. Ért., 1957); Vincze István: A borkészítés módjai és eszközei, különös tekintettel a borsodi Hegyközre (Ethn., 1960); Varga Gyula: Hogyan készül az ürmösbor (Múzeumi Kurir. 1970. 4. sz.).

Jelentése tyúktojás

Korai feljegyzésekben még tikhaszonnak is nevezik.

Borsolt tejes étek. Ezzel azért mi Magyarok így élünk, s jó tejes étek is, s hát illendő beírni. Az szép fejér lisztben tölts tiszta vizet, azt a levében keverd el, sorold mindaddig a tenyered közt, míg annyi leszen, mint az kása vagy lencse szem. Az lisztet az szitával szitáld ki, az verőfényen szárazd ki. Az bűjti eleségnek ebben annyét száraztanak meg, hogy az táborban zsákokkal hordozzák az értékes emberek. Ebben mikor akarsz főzni, tiszta forró vized legyen az tüznél, szépen kalánnal keverd az vizben, hogy meg ne homocsozzék, vagy olajjal vagy vajjal megfőzheted, mint szintén az kását. Ha penig az tésztát tejhez akarod megcsinálni, tejjel, tikmonynyal gyúrd meg az tésztát, mint most megmondtam, ennek kiszitáld az lisztét, megszárazd melegen, ezt nem igen szokták télben csinálni, hanem télben megérték vele, annyét csináltanak nyárban. Ezt szép tehénhus levében is megfőzheted, nem vallasz szégyent miatta; az feleresztésével is ugy élj, mint az vágott tejes éteknek feleresztésénél megmondottam.

Kéziratos fejedelmi szakácskönyv 1600 k./1893: 187. 

Forrás: Magyar Néprajz. Életmód

Sűrűn egymás mellé állogatott, hegyes karókból készült egyszerű kerítés.

A török kori várak legkülső részét vette körül. Alkalmazták várkastélyok, udvarházak, majorsági épületek, sőt alföldi városok körülkerítésére is. Nem volt igazi védelmi mű, inkább csak a hirtelen felbukkanó portyázó csapatok, kóborló hajdúk és latrok távoltartása céljából készítették.

A latin latricus (latro) szó magyar megfelelője a lator. Jelentése: útonálló, rabló, gazember;

Forrás: Takács Sándor: A magyar vár (Századok, 1907); Györffy István: Az alföldi kertes városok. Hajdúszoboszló települése (Népr. Ért., 1926)., Magyar Néprajzi Lexikon

Ők viszik ki a koporsót az udvarra, ha háztól temetnek, elkészítik a ravatalt, felteszik a koporsót a halottaskocsira, szállítják a koszorúkat, sírba eresztik a koporsót.

Hódmezővásárhelyen a temetkezési intézetek vagy koporsóárusok által fizetett temetésnél segédkezőket, szertartást intézőket pl. halottasembernek nevezték.

Egyéb megnevezések: testőr, halottvivő, halottkísérő

Csekély fizetésüket a gyászoló hozzátartozók borravalója egészíti ki.

A VÁROSOK
(...) Szeretem én napos éjeitek s fagyossan
Fehér estéitek ti vérem és husom
Városok S annyiszor harag nélkül tapostam
A hős király-szobrok vetette árnyakon

Az éhenkórászok és kódisok a holdat
Bámulták az egen mint egy tükörtojást
A gázlángok a holdsugárba fényt hugyoztak
S a gyászhuszár sörrel kongatott áldomást

Ó házak éjszaka Ágyak hol fulladozva
Hörgnek holt szeretők s boldog férj-feleség
Csillagot mímel az ágy egén a poloska
S a duplahátu vad most gyűjti erejét (...)

(Somlyó György fordítása)
GUILLAUME APOLLINAIRE

 

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon